Németh Nyiba Sándor birkózóSportpályafutásom 1972-ben a győri Dózsában kezdődött. 1975-ben Budapestre költöztem és a Csepel SC-be igazoltam.
Sorkatonai szolgálatom alatt 1976-78-ig a BHSE színeiben versenyeztem. 1977-ben a szabadfogású birkózó válogatott tagja lettem. 26 világversenyen képviseltem hazánkat versenyzőként és edzőként. Olimpián, világbajnokságon és Európa-bajnokságon értékes helyezésekkel öregbítve a magyar birkózás hírnevét.

Németh Nyiba Sándor zenészA 70-es években a Meteor együttesben doboltam, akikkel kétszer nyertünk zenekari fesztivált. 1996-ban megalakítottam a DE-PRESSION együttest, majd elkészítettünk 12 albumot, és 52 videoklipet. Több száz verset írtam, melyek nagy részét az együttesemmel megzenésítettünk.
Lemezeim a kemény rock-tól és jazz-en keresztül a megzenésített versekig több féle stílust képviselnek.

Németh Nyiba Sándor költőAz első verseskötetemben 300, a másodikban 860 költemény található, míg a megjelenés előtt álló harmadik kötetemben 3000 versem fog megjelenni. Műveim elsősorban a”hazáról”, az „otthonról”, a „szerelemről”, nem elcsépelt gondolatiságban szólnak, hanem Kenyériből, a szülőfalumból hozott tiszta forrásból ihletve.

Kenyeri, 1957. 01. 31.

Elismerések:
Magyar Kultúra Lovagja,
Budapest 5. ker díszpolgára
Csepel Örökség-díj,
Krúdy Érem,
Kláris Nívódíj,
Nemzetközi szintű sportoló,
A birkózásért Érdemérem,
FILA bronz fokozat,
Olimpiai Akadémia,
Ezüstjelvény,
Vasakarat kiképző tábor érme,
József Attila emlékdíj,
Kiváló zeneművész-díj,
Batsányi emlékdíj,
Kiváló előadó cím,
Cserhát József Irodalmi és művészeti-díj,
Cserhát Művész Kör díszelnöke,
Cserhát nívódíj.

Tagságok:
Magyar Sportújságírók Szövetsége,
Magyar Újságírók Közössége,
Cserhát Művészkör,
Csepeli Irodalmi Kör,
négy lovagrend.
A Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke.

Gyermekkoromtól írok. Az irodalom, a zene és a sport mindig jelen volt az életemben.
Két önálló kötetem van: Fűzfakereszt és a NYIBAIZMUS Ne szégyelld, hogy van lelked 860 verssel, 39 legendákkal készített interjúval.

Több, mint húsz éve vezetek rádió- és TV-műsorokat. Jelenleg a Civil Rádió Élő legenda-Őskövület című műsorának szerkesztő-riportere vagyok. Műsoraimban az irodalom és a zene mindig kapcsolódik, hiszen ez a két művészeti ág elválaszthatatlan az életemben. Tizenkét éves koromtól zenélek, gitáron és dobon játszom. A Meteor együttesben 1970-ben kezdtem, kétszer nyertünk zenekari fesztivált. 1996-ban alapítottam a DE-PRESSION együttest, mellyel a mai napig zenélek. Negyven énekes énekelte dalainkat CD-re: Vikidál Gyula (P. Mobil), Varga Miklós (P. Box), Keresztes Ildikó, Géczi Erika, Mr. Basary (Kormorán). IDŐ SZAVA ős-rock együttesemmel rock klasszikusokat játszunk. 14 éve megalapítottam a Magyar Rocklegendák Vándorkiállítást, mellyel azóta is járom az országot. Verseimből, meséimből, dalainkból rock-, jazz,- megzenésített versek, mesék műfajban 250 CD-nyi anyag és több száz klip készült. Köztük 80 himnusz, induló, városoknak, sportágaknak. Elkészült a Költőóriások árnyékában 1-2. CD, melyeken 60 nagynevű költő verseit szavaltam. A hangzó anyagon hallhatóak pl. Petőfi Sándor, József Attila, Ady Endre valamint kortárs költők versei zenei aláfestéssel. Kiadásra került Az öreg ház címmel mesés CD-m, melyen 10 mese található zenével.

Több antológiában és kiadványban jelentek meg verseim, prózai írásaim: Kelet Felől, Muravidék, Vár, Dunakanyar, Agria, Partium, Magyar Múzsa, Magyar Kultúra Lovagrendje antológia, Csongrád megyei antológia, Krúdy Gyula Irodalmi Kör antológiája, Montázs Magazin antológia, Kláris Antológia, Délibáb, Világ Magyarsága, Magyar Budo Magazin, Magyar Olimpiai Akadémia évkönyve, H-Arc-Művészetek, Kávéházi esték.

Huszonnyolc világversenyen képviseltem Magyarországot, mint sportoló, edző és szövetségi kapitány. Versenyeken elért eredményeim: Grappling többszörös világbajnok. Szabadfogású bírkózásban Junior, – Felnőtt Magyar Bajnok, hatszoros ezüstérmes, Csapatbajnokságon többször I. II. III., Világbajnoki VI. helyezett; Európa Bajnokságokon IV., V., VI., Olimpiai V., VIII. helyezett, Európa Bajnoki Ranglista IV., Világ Bajnoki Ranglista V. helyezett, Senior Birkózó Világjátékok I., Senior Világbajnokság II., IV., V., VI., Judo Európa Bajnokság III., Lodzi Nagydíj I., ZeeLen Bider III., Cseh Nagydíj I., Macedón Nagydíj I., INTRASMAS Kupa III., JasarDogu II., Roger Caulon II., Kubai Nagydíj IV., Felszabadulási Emlékverseny III., Német Nagydíj IV., Medvegy II. A szabadfogású birkózó válogatott kapitányaként és vezető edzőjeként nyolc évig tevékenykedtem. Tanítványaim több világversenyről éremmel tértek haza. 11 oktatófilmet készítettem a birkózásról, amelyek 100 országba jutottak el. 20 éve a Testnevelési Egyetem Továbbképző Intézetében tanítok. Öt harcművészeti ágban van fekete övem. A Feketén fehéren dokumentumfilmemet több nagy TV csatorna is műsorára tűzte.

Az irodalom, a zene és a sport ma is elválaszthatatlan az életemben. A három területet a mindennapi életben a költészet tartja össze. Verses-zenés önálló estjeimmel járom az országot. Évente több irodalmi alkotótábort vezetek, ezért is figyelem kortársaim írásait, a legfrissebb folyóiratokat és könyveket. Az Írószövetség, Cserhát Művészkör, Csepeli Irodalmi Kör s más alkotó körök rendezvényeit látogatom.

Facebook videók

Mindenkiben találok jót, mert akarok tisztán látni! A jövőt megáldom!
NYIBA VERSE A SZERZŐ ELŐADÁSÁBAN

NYIBA VERSE A SZERZŐ ELŐADÁSÁBAN

NYIBA VERSE A SZERZŐ ELŐADÁSÁBAN

Németh Nyiba Sándor

Tel.: + 36 70 779 9665

nyibamester@gmail.com

Megosztás a Facebookon